2014. július 19.

Rákfarok görögösen

A TV paprika Magazinban találtam ezt a receptet és rögtön meg is akartam kóstolni. Emlékeztet nagy kedvencünkre, a görög szaganakira.  Egy kicsit más összetevőkkel készül, de hasonlóan ízletes a végeredmény ☺



Hozzávalók (2 adag):

fejenként 8-8 db előfőzött garnéla farok
2 nagy paradicsom
1,5 – 2 dl félszáraz fehérbor
10 dkg feta sajt
1 kis fej lilahagyma
1 gerezd fokhagyma
oregano – ha van friss, az a legjobb
1-2 dkg vaj
frissen őrölt szinesbors
chili vagy friss hegyes erős paprika ha szeretjük kicsit pikánsan.

A rákot, ha fagyasztott, már reggel elő kell venni, hogy kiolvadjon.
A paradicsomokat forró vízbe dobva a héjuktól már előre megszabadíthatjuk.

Serpenyőbe olivaolajat + a vajat megforrósítottam, beletettem az apróra kockázott hagymát és a vékonyra szeletelt fokhagymát. Kicsit fonnyasztottam, majd felöntöttem a borral. A paradicsomokat is felkockázva hozzáadtam és megszórtam a szárított görög oregánóval és egy kevés chili pehellyel is.


Nagyjából 8-10 percig hagytam összefőni, majd belemorzsoltam a feta sajtot. Ettől kellemesen besűrűsödött a mártás, amit hígíthatunk még egy kevés borral, ha esetleg túl sűrű lenne.

Végül beletettem a rákfarkakat és már csak 3 – 4 percig főztem óvatosan rázogatva, hogy a rákok átmelegedjenek.

Tálaláskor erős paprika karikákat tettem a tetejére...


A legjobb ebben az ételben, amellett, hogy egyszerű és nagyon finom, a tunkolás ☺ Friss kenyérrel a sűrű szaftot, ahogy azt kell.... mmmmmm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése