2016. szeptember 16.

Shakshouka

eljött az idő, hogy megtaláljam végre a kedvencemet a „lecsó szerűségek” a világ körül műfajban is. Ez pedig nem más, mint a shakshouka, mégpedig a tunéziai változat, amint az én drága barátnőm, Matyi Éva receptjéből kiderül. Az ő írása volt ugyanis a bázis (nem először). Csak a koriander nem került bele az enyémbe, helyette petrezselyemmel készült.


Azóta pedig már – mivel rendszeres vendég lett – friss görög bazsalikommal is megkóstoltam. A lényeg a tunkolás.... friss kenyér kötelező hozzá ☺ Kicsi serpenyőben 1 adagos változatot írok le, gyorsan elkészülő szuper ebéd.

Hozzávalók:

1közepes paradicsom – húsos fajta, héja lehúzva
1 piros kaliforniai paprika (meghámozom, mert ez a héj túl vastag)
1 kis zöld paprika
½ hegyes erős paprika (az ere benne vagy nem, attól függ, mennyire akarjuk csípősre)
1 kicsi salotta hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 mokkáskanál római kömény
frissen őrölt fekete bors
1 evőkanál sűrített paradicsom kb. 1,5 dl melegvízben feloldva
1 teáskanál pirospaprika
1 tojás
friss, durvára vágott petrezselyem / bazsalokom a tetejére tálaláskor


A hagymát kis kockákra, a fokhagymát vékony szeletekre, a paprikákat és aparadicsomot szintén kis kockákra vágtam. Olivaolajon először megfuttattam a hagymákat, majd rögtön hozzáadtam a paprikákat is. Rászórtam a fűszereket, átforgattam, kicsit pirítottam, majd hozzátettem a kockákra vágott paradicsomot. Felöntöttem a paradicsom lévle és hagytam rotyogni. Időnként megkevertem, kóstolgattam, a paprikát nem akartam túlfőzni. Közben be is sűrűsödött, ha esetleg még nem főtt meg, akkor egy kevés paradicsonlével hígíthatunk rajta.


Rászórtam a vége felé a pirospaprikát is, majd kis fészket csináltam egy evőkanállal és óvatosan beleengedtem 1 tojást. Azt külön megsóztam, borsoztam, végül fedő alatt pár percig főztem. A sárgája ne legyen kemény, de a fehérje igen. Ezem belül – egyéni ízlés szerint ☺


Még a serpenyőben megszórtam a frissen felaprított petrezselyem zölddel és óvatosan tányérra téve tálaltam. Fantasztikusan finom, egy nagy szelet jóféle kovászos kenyérrel.... tunkolva.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése