2017. március 29.

Tejes pite

tipikus régi paraszti étel, az egyszerű hozzávalókkal, amik minden háznál megtalálhatók voltak. Tojás, tej és liszt – amiből persze palacsinta is lehetne ☺ De ez más, a Nagymamákra emlékeztető már az illata is, ahogy sül és lehet figyelni milyen jópofán púposodik a tepsiben. Tartalmasabb leves után második fogásnak kiváló.


Hozzávalók:

½ liter tej
2 egész tojás
15 dkg finomliszt
csipetnyi só
1 vaniliás cukor
1 teáskanál kristálycukor (lehet több is, ízlés szerint)
1 – 2 dkg vaj

A hozzávalókból palacsinta tésztát kevertem, először a tojást a cukorral jó habosra vertem, majd a lisztet és a tejet is hozzákevertem. 15 – 20 percig állni hagytam, közben időnként megkevertem.


Egy 20x30 cm-es tepsit vékonyan kivajaztam, megszórtam liszttel, a felesleget kiszórtam belőle és ebbe öntöttem a masszát. 190ºC-ra előmelegített (alsó-felső állás) sütőbe toltam és 45 percig sütöttem.
Kb. félidőben kezd intenzíven púposodni a tészta, ahogy kezd összesülni. Húsvillával kiszúrogattam ezeket a nagy púpokat, mert különben a tészta alja nem érintkezik a tepsivel és nem sül szép barnára. Ekkor már lehet a tetejét is vajazni, amit összesen kétszer tettem meg: hideg vajjal végig kentem a tetejét úgy sütöttem tovább.



Nagyjából 7 – 10 mm vastag lett a pite, lehet még nagyobb tepsibe önteni és akkor vékonyabb lesz még ropogósabb külső réteggel. Kockákra vágva melegen, langyosan a legfinomabb. Porcukorral szórva vagy lekvárral, ízlés szerint. Akkor jó, ha belül krémes, kellemesen kiadva a tej ízét. Csak elképzelni tudom, milyen csodás lehetett ez régen a háznál fejt friss tehéntejből.

2 megjegyzés:

  1. Ezt a receptet megkönnyeztem. Lajosmizsei Nagymamám kemencéjében az udvaron de sokszor sütöttünk tejes lepényt! Nagyon olcsó, egyszerű. A tehénkék friss tejéből, a saját búzalisztből, tyúkocskáink friss tojásából készült. Nem is maradt már másnapra :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is szép emlékek kötődnek hozzá Éva, a hódmezővásárhelyi Nagymamám sütött ilyet.

      Törlés