A Stroganoffról a bélszín ugrik
be elsőre de itt meg is állhatunk. Jobban járunk, ha a sertés „bélszínjét”,
azaz a szűzpecsenyét választjuk ehhez az ételhez. A bélszín azért nem egy
standard hozzávaló, a sertésszűz inkább elérhető árban is. A marha más
alkatrészével persze lehet kisérletezni, de mi nem tettük.
6-700 g
sertés szűzpecsenye
50 g jó
minőségű kolozsvári szalonna gyufára vágva,
1
közepes fej hagyma vagy zöldhagyma (így frissebb lesz az íze!)
1 gerezd fokhagyma
400 g barna csiperke gomba
2-3 db csemege uborka
1 gerezd fokhagyma
400 g barna csiperke gomba
2-3 db csemege uborka
15-20 kapribogyó
morzsolt kakukkfű, petrezselyem ízlés szerint
3 dl tejszín
1 ek. mustár
só
morzsolt kakukkfű, petrezselyem ízlés szerint
3 dl tejszín
1 ek. mustár
só
sertés
zsír (házilag olvasztott!)
frissen őrölt fekete bors
frissen őrölt fekete bors
Férfimunka volt, idézem:
"A tett előtt két nappal a szüzet kis ujjnyi csíkokra vágtam
és őrölt borssal, köménnyel, 2-3 evőkanálnyi olajjal hűtőbe tettem érni.
Kevés zsíron szépen lepirítjuk a
kolozsvári szalonnát majd rádobjuk a hagymát és a fokhagymát és
megfonnyasztjuk. Ezután dobjuk az edénybe a húst, ízlés szerint sózzuk és minél
nagyobb lángon lepirítjuk majd mehet bele a negyedekre vágott gomba, a julienre
vágott csemege uborka és az aprított kapribogyó, mustár. A gomba persze elég
sok levet ereszt ezért praktikus minél nagyobb átmérőjű edényben készíteni, így
gyorsabb a felesleges víz párolgása.
Amikor a felesleg elpárolgott felöntjük a
tejszínnel és hagyjuk besűrűsödni. Én még kakukkfűvel, petrezselyem zölddel
ízesítem és .... 2 evőkanálnyi konyak sokat lendít a színvonalon."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése