Oldalak

2017. február 5.

Palócos csirkeleves

Azért csak palócos, mert csirkéből készült, és őszintén szólva nem is néztem utána, pontosan minek kéne benne lennie hogy palócnak nevezhessük. Ez az én változatom ☺ A csodálatos gyenge sárga hüvelyű babból már sok minden készült, nem tudom megunni. Érdemes nyáron feltankolni belőle és adagokban lefagyasztani. Ilyenkor télen felbecsülhetetlen.


Hozzávalók:

2-3 filézett csirkecomb felkockázva
25 dkg sárga hüvelyű vajbab (saját fagyasztású)
vöröshagyma (krém)
1 nagy gerezd fokhagyma
1 nagy vagy 2 kisebb burgonya felkockázva
babérlevél
egész rózsabors
pirospaprika
frissen őrölt feketebors
kapor

A fokhagymát vékony szeletekre vágtam és a vöröshagyma krémmel együtt olivaolajra dobtam. Éppen csak megfuttattam, majd rátettem a felkockázott csirkecombot pár perc alatt fehéredésig sütöttem. A lángról lehúzva megszórtam pirospaprikával majd azonnnal felöntöttem vízzel, majd sorjában beletettem a babot, a burgonyát és a fűszereket.


Kb. 15-20 perc alatt készre főztem, a végén tettem rá még egy kevés pirospaprikát. Tálkákban tálaltam, tejföllel megkoronázva és egy kevés kaporral megszórva. Egyszerű, könnyű leveske, nyáron a friss hozzávalókkal még finomabb ☺


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése