nyár végén kihagyhatatlan, még akkor is, ha az amúgy is 35 celsiusra rátolunk még egy lapáttal és bekapcsoljuk a sütőt. Megéri 😊 A sült zöldségek zamata utánozhatatlan. Lehet önálló fogás friss kenyérrel, vagy köret egy flekken mellé. Hidegen pedig pirítósra, ropogós héjú kenyérre kenve….
Hozzávalók:
1 közepes padlizsán
1 nagyobb vagy 2 kisebb cukkini
1 nagy fej lilahagyma
2 – 3 paradicsom
1 piros kápia vagy kaliforniai paprika
olivaolaj bőségesen
provence-i fűszerkeverék
oregánó
bazsalikom
frissen őrölt feketebors
Feta vagy kecskesajt
kb. 2 dl paradicsom ivólé
Végtelenül egyszerű az egész: a zöldségeket felaprítjuk.
A padlizsánt és a cukkinit 2 – 2,5 cm-es karikákra, vagy, ha túl nagyok így,
fél karikákra vágjuk. A lilahagymát félfőre, majd negyedelve, a paprikát is
nagyobb darabokra. A paradicsomot szintén nagyobb darabokra. A egészet bőven
meglocsoljuk olivaolajjal, megszórjuk sóval, frissen őrölt borssal és a zöld
fűszerekkel. Kézzel alaposan összeforgatjuk és mehet is a 180 C fokra
előmelegített sütőbe. Kb. 50 perc kell neki, közben egyszer meg lehet forgatni,
keverni.
Végül a paradicsomlét ráöntjük és 5 – 10 percre visszatesszük a sütőbe, hogy jól összerottyanjon az egész. Ekkor tesszük rá a felkockázott sajtot is.
Ezen utolsó fázis nélkül is érdemes sült zöldségeket
készíteni, mert nagyon finom körete lehet bármilyen sültnek.
Gyönyörűséges :) Egeszsegetekre!
VálaszTörlésköszönjük szépen
Törlés