Ez a fajta töltött káposzta „szabolcsi” néven ismert, nem a savanyított káposztát használjuk hozzá, hanem – lehetőség szerint a lapos formájú – édes fejes káposztát. A leveleket a könnyebb tölthetőség kedvéért blansírozni kell, utána már megy minden a maga útján. Régóta szemeztem már ezzel az étellel, de csak most futottam bele egy szép lapos káposztafejbe. A töltelékhez tört gerslit használtam.
Hozzávalók:
½ kg darált mix (sertés- és marha lapocka)
1 kis bögre (150 ml) tört gersli (gersli dara, kisszemű gersli néven
Szlovákiában van)
1 fej „lapos” édes káposzta
1 fej vöröshagyma
1 – 2 gerezd fokhagyma
1 tojás
kb. 5 dkg füstölt főtt császárhús nagyon apró kockákra vágva
só
frissen őrölt bors
csemege és füstölt pirospaprika
petrezselyem
3 dl paradicsom ivólé
marhahús leves vagy alaplé
kapor
A töltelékhez összedolgoztam a darált húst, gerslit, tojást, császárszalonnát, a vöröshagyma felét apróra vágva és a fűszereket. A káposzta levelekből tenyérnyi darabokat vágtam le és megtöltöttem a töltelékkel. A maradék leveleket a vastagabb részekkel együtt apróra vágtam, a kimaradt töltelékből pedig kis gombócokat formáltam.
Egy vaslábasban a vöröshagyma felkockázott másik felét olajon megdinszteltem, beletettem a felszeletelt fokhagymát is, végül felöntöttem a húslevessel és a paradicsomlével. Óvatosan elhelyeztem benne a kis töltött káposztákat és megszórtam kaporra. Fedő alatt főztem kb. 1 órát, de kóstolni kell, ha már jó, el lehet zárni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése