az alkalom szülötte, mert nem
volt előre megfontolt szándék mögötte. A menza idők óta nem ettem, jól meg is
voltam nélküle. De a friss idei fejeskáposztának, egy kisebb darabnak méltó
felhasználást kerestem, ami ebédre egy buggyantott tojással nagyon jól is
sikerült. A régi emlékek már elszálltak, szerencsére, így újra hangszerelve
kedvenc lett belőle.
½ kg körüli édes káposzta 2-3
mm-esre szeletelve
angol zellerből 1-2 szál
felszeletelve
½ doboz sűrített paradicsom meleg
vízben elkeverve vagy passzírozott paradicsom
2 gerezd fokhagyma vékony
szeletekre vágva
oregano
őrölt édeskömény mag
frissen őrölt fekete bors
só
cukor
2 teáskanál kukorica keményítő
friss bazsalikom levelek a
tetejére
A káposztát is és az angol
zellert is felszeletelés után forróvízben 1-2 percig főztem, majd hideg vízbe
tettem. Felhasználásig leszűrve félretettem egy tálba.
Olivaolajon megfuttattam a fokhagymát,
ráöntöttem a paradicsomlét és megfűszereztem. A só-cukor arányt ízlésünknek
megfelelően állítsuk be. Kb. 10 percig forraltam egyrészt hogy a fokhagyma
megpuhuljon, másrészt a paradicsomból eltávozzanak a savak. A sűrített
paradicsomokban többnyire túltengenek ezek, ami nem biztos hogy jót tesz
gyomorilag.
Ezután beletettem a káposztát és a zellert és pár perc alatt készre főztem. Nekem készre, vagyis nem szét, csak éppen hogy, hogy még harapható legyen mindkét zöldség.
Ezután beletettem a káposztát és a zellert és pár perc alatt készre főztem. Nekem készre, vagyis nem szét, csak éppen hogy, hogy még harapható legyen mindkét zöldség.
Ekkor a kukorica keményítőt
kikevertem egy kevés vízben és hozzáöntöttem. Egyet forrt és már el is zártam,
ez alatt szépen besűrűsödött. A kukorica keményítő nem melegíthető újra mert
visszahígul, akkor praktikus használni, ha azonnal elfogyasztjuk az ételt.
Tányérra szedtem a főzeléket és
megszórtam a frissen letépkedett apró levelű (görög) bazsalikommal. ÍGY nagyon
finom, de az a régi rántásos változat... arról továbbra is lemondok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése