az apró szemű, sötét zöld puy-i
lencse kiválóan alkalmas salátákhoz. Sőt, ezt igazából vétek másra, úgymint
levesnek vagy hagyományos magyar főzeléknek elkészíteni. Azért mert gyenge,
lágy és nagyon vékony a héja. Íze pedig kifinomult, karakteres, egyszóval
finom. Tonhallal is remekül érvényesül.
Hozzávalók:
1 kis doboz tonhal (akár a saját
lében, akár az olajban lévő megfelel)
1 adag főtt puy lencse (só nélkül
babér levéllel, gerezd fokhagymával főzve)
1 paradicsom
1 húsos kisebb lila hagyma
pár szem kapribogyó összevagdosva
citrom szelet + citromlé
olivaolaj
só
frissen őrölt feketebors
petrezselyem vagy bazsalikom a
tetejére
A tonhalat lecsepegtettem – ha
natúr lében van, akkor más teendő nincs, ha viszont olajos, akkor kicsit
kevesebb olaj kell majd a dresszingbe.
A lila hagymát ½ centis szeletekre vágtam, a paradicsomot
forrázás után meghámoztam és kockákra vágtam.
Az olivaolajat, citromlevet,
fűszereket és a feldarabolt kapribogyót egy kis üvegben összeráztam.
Egy tányérba belepakoltam a
lencsét, a hagymát, a paradicsomot, kézzel jól összeforgattam, majd a tetejére
tördeltem a tonhal darabokat. Szerencsés, ha nem a miszlikbe aprított fajta
halunk van. Az egészre ráöntöttem az összekevert dresszinget, végül a tetejére
tettem a citrom karikát és megdíszítettem egy kis bazsalikommal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése