„Ráérő nyuggerként kedvenc elfoglaltságom szerdán vagy
csütörtökön (ilyenkor van a legnagyobb választék friss árukból, de nincs tömeg)
reggelenként elmenni a Nagycsarnokba és körülnézni; látok-e valami érdekeset,
valami finomságot, kuriózumot.
A hájat is „tisztába tettem”, a nem
oda való részeket, esetleges toll maradványokat eltávolítottam majd egy lábas aljára
tettem, erre került a máj és végül ráöntöttem a pácolásra használt tejből
annyit, hogy éppen elfedje és fedő alatt feltettem párolódni, majd amikor a
tejet elfőtte már csak egészen rövid ideig fedő nélkül, kicsit nagyobb lángon
sütöttem és ezzel el is készült.
Tálalása két módon is ideális; az
is egy lehetőség, hogy a májakat letesszük az edény aljára és rászűrjük a zsírt
(mert a háj maradékát én mindig kidobom!), de van aki számára az a praktikus,
ha a májat összetöri villával és úgy kerül rá a zsír.
Fűszereket, különösen fokhagymát
a párolás előtt nem szoktam beletenni, mert az könnyen megég és akkor
megkeseredik az egész.
Megdermedés után kenyérre kenve,
finom lila hagymával isteni! „
Hozzáfűzni valóm? Isteni ☺♥ és mi más lenne, mint Férfimunka. Más
szárnyas májából – akár csirke, pulykamájból – is ugyanezzel az eljárással
készíthetünk ilyet. Hűtőben nagyon sokáig eláll, már ha hagyjuk.
Hű, de finom lehet! Játék van nálam. Nézz be hozzám!
VálaszTörléshttps://korsocska.blogspot.hu/2018/01/petrezselyem-hajtatasa-verseny.html