A körte és a camembert nagyon jó páros, de a hatás fokozható egy kis dióval és a jól befűszerezett csirkemellel. A Nap süt, egy kis remény és illúzió, hogy lesz még egyszer jó idő :) Ez az étel már a tavaszra kacsintgat, bár tudom, kicsit korai még.
Hozzávalók:
2 fél csirkemell ketté nyitva, kicsit ellapogatva
1 db zamatos, nem túl érett körte (de almával se lehet rossz)
1 db 120 grammos camembert sajt
pár szem dió
1 dl Muskat spanyol édes desszert bor (vagy Tokaji aszú)
csillagánizs, egész fahéj, citromhéj, csipet só, szegfűszeg, 1 kávéskanál cukor, 1 dl víz
(a posírozáshoz)
2 dkg vaj
1 teáskanál liszt vagy kukorica keményítő
só, frissen őrölt feketebors, fokhagyma granulátum a csirkemell pácolásához
provenece-i fűszerkeverék
A körtét meghámoztam, kimagoztam, 1 centis szeletekre vágtam és a posírozáshoz
valókkal feltettem főni. A keménységétől függően 2 – 5 percig hagytam
gyöngyözve forrni, majd a levében kihűlni.
A csirkemelleket a sütés előtt 1 órával kivettem a hűtőből, sóztam és mindkét
oldalukat elősütöttem egy forró serpenyőben. Ezután mentek a tepsibe.
Egy másik edényben vajat olvasztottam, beleszórtam a lisztet, kicsit pirítottam, végül felöntöttem a körte levével és kiforraltam. Ez lett a „besamel”.
A tepsiben lévő húsra rátettem a körte szeleteket, erre ment a besamelt (ez védi meg a kiszáradástól), erre kerültek a camembert sajtból vágott szeletek, végül a dió.180º -ra előmelegített sütőben 15-20 percig sültek.
Köretnek rizs passzol hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése