2019. május 5.

Sült csirke vajjal és Hasselback burgonyával


Bármilyen hihetetlen is, egyben sült csirke ritkán készül nálunk és a blogon sem szerepel egyetlen variáció sem erre a témára. Ezt pótolandó jöjjön most egy vajjal kenegetett, naranccsal, rozmaringgal ízesített jószág vele sült „lapozós” burgonyával.


Hozzávalók:

1 egész tanyasi csirke (1,5 – 1,8 kg-os)
5 – 8 dkg vaj
1 ág rozmaring
1 narancs
1 citrom
só, frissen őrölt bors
különféle zöldfűszerek (provence-i keverék pl.)
granulált fokhagyma
kisebb méretű burgonyák

A vajat kikevertem sóval, fokhagyma granulátummal, borssal és a zöldfűszerekkel és alaposan belemasszíroztam a szárazra törölt csirkébe kívül, belül. A mellnél és a combnál a bőr alá is kentem. A fűszervaj egy részét meghagytam, nem kell az összeset rákenni. A csirke hasüregébe négybe vágott citromot és rozmaring ágat tettem, végül a combok végeit zsineggel összekötöttem.

A meghámozott burgonyákat két vágódeszka közé tettem a pultra és nagyon vékonyan, kb 1 mm-es szeletekre vágtam a deszkákon. Így a deszkák közötti rész egyben maradt, a többi pedig könyv szerűen „lapozható” lett. A lapok közé óvatosan olivaolajat kentem, sóztam, borsoztam egy kicsit.


Egy magas falú sütőedényt kikentem vékonyan libazsírral, rátettem a csirkét mellével felfelé és mellé pakoltam a négybe vágott narancsot és az előkészített burgonyákat.
180ºC fokon sütöttem kb. 1 órát, de hústűvel meg kell szúrni az állatot a combcsontnál próbaképpen, hogy biztosan át legyen sülve. Az utolsó 15 – 20 percben a maradék vajjal időnként megkentem a bőrét, hogy szép ropogósra sülhessen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése