2021. június 20.

Bazsalikomos fokhagymás kenyérrudak

valami jó kis party rágcsa után keresgéltem, amit hideg kencékhez lehet ropogtatni. Ez a kenyérrúd, vagy grissini megtetszett. Elméletileg tárolható, de mint kiderült, azon melegében kell elfogyasztani, mert már órák alatt veszít a minőségéből. Frissen azonban mennyei.


 

Hozzávalók:

50 dkg liszt (fele finomliszt, fele rétesliszt)
2,5 dkg élesztő
1 kk cukor
½ dl langyos tej az élesztő felfuttatásához
2 -  3 dkg só (ízlés szerint, de inkább a több)
2 dl tej
1 dl víz
0,5 dl olivaolaj
nagy halom friss bazsalikom levél
1 mokkáskanál fokhagyma granulátum

Élesztős tészta lévén jól ki kell dagasztani, akkor lesz jó. Keverőtálba szórtam először a liszteket a sóval, majd hozzáöntöttem a tej – víz keveréket és elkezdtem géppel dagasztani. Közben az élesztő is felfutott a cukros tejben, ehhez hozzáadtam az olivaolajat és az egészet a liszthez öntöttem. A fokhagyma granulátumot és az apróra vágott bazsalikomot is beleszórtam és addig dagasztottam, amíg el nem vált az edény falától.



Ezután lisztezett felületre tettem és kézzel is jól átdogoztam, majd ½ órát kelesztettem. Jól meg is nőtt ezalatt. Nagyjából négyzet alakúra nyújtottam és pizza vágóval elkezdtem szeletelni. A csíkokból kb. 25 cm-es (vagy mikor mekkora sikerült) rudakat sodortam és sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam őket. a tetejüket tejjel kentem meg.

A sütőt légkeveréssel 190º C fokra előmelegítetem és 15-20 perc alatt szép barnára sütöttem a rudakat.

Bármilyen más zöldfűszerrel finom lehet, legközelebb a rozmaringos változatot fogom kipróbálni. Padlizsánkrémmel, tzatzikivel, de akár egy jó csevapcse mellé is finom. Lehetőleg ne hagyjunk belőle másnapra

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése