2016. december 31.

Füstölt tarjás tojásos roló

Újabb konyhai eszköz került a háztartásunkba, amivel saját kezűleg süthetjük a habrolókat. Az édes változatba elég egy tejszínhabos vagy ricottás töltet, a sósnál pedig a legismertebb a sajtos roló. Van ám azért ezeken felül is elég sok variáció. Tojással, füstölt tarjával is készülhet egy igazán belevaló töltelék.



Sőt, a hirtelen felindulásnak sincs akadálya, ha mindig tartunk otthon fagyasztott leveles tésztát. A tölteléknél egyszerűen nézzünk szét a hűtőben, biztosan akad valami ☺

Hozzávalók:

25 dkg leves tészta (2x125 grammos fagyasztott)
10 dkg füstölt tarja vagy más füstölt sonka féle
1 db keményre főtt tojás
mustár
frissen őrölt fekete bors
tejföl vagy natúr vajkrém
zöldfűszerek (opcionális)

A tarját ledaráltam, a főtt tojást pedig szeletelővel kis kockákra vágtam. A hozzávalókat egy tálban összekevertem, a tejfölből annyi kell, hogy keverhető, de nem folyós állaga legyen. Felhasználásig betettem a hűtőbe.


A leveles tésztát (fagyasztott lapok) hagytam kissé felengedni, majd hosszában nyújtófával megnyújtottam. Mindkét lapot hosszában 4 csíkra vágtam és a fém habroló formákra tekertem. A rolók tetejét megkentem felvert tojással és sütőpapírral bélelt sütőlemezre tettem.
180ºC-on légkeveréssel 20 perc alatt szép pirosra sütöttem.


Még langyosan letoltam őket a formákról nagyon óvatosan, mert igen törékeny a tészta. A habroló formák széle pedig borotva éles (megtapasztaltam).
A teljesen kihűlt rolókba mehet a töltelék egy habzsákból, vagy zacskóból rögtönzött nyomózsákból.

Party ételnek sem utolsó, ezzel kívánok nagyon boldog újévet !!!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése