2014. december 7.

Izlandi hógolyó

Múlt hétről, a hókifli sütésből megmaradt egy kevés, kb. 5 dekányi mák ugyanannyi kristálycukorral és reszelt citromhéjjal bekeverve. Ebből akartam valamit csinálni és beugrott a jól bevált és szeretett kekszgolyó. Lehet az mákos is és akkor olyan, mint Izlandon lehet a hógolyó vulkánkitörés után (gondolom, még nem láttam) ☺ A fekete vulkáni hamu a havon ihlette a névadást.



Hozzávalók:

25 dkg darált háztartási keksz
10-12 dkg vaj
18-20 dkg porcukor
pici só
kb. 4 evőkanál tej és egy kevés narancslé (illetve amennyi kell, hogy golyózni lehessen vele)
1/2 citrom reszelt héja
5 dkg darált mák
5 dkg kristálycukor
1 vaniliás cukor (Burbon)
1-2 teáskanál mákolaj, amit a cukros mákhoz kevertem hozzá - el is maradhat
kókuszreszelék

Az összes hozzávalót egy tálban összegyúrtam, a vajat darabolva adtam hozzá és addig gyúrtam, amíg az teljesen fel nem olvadt. Szükség szerint lehet még tejjel hígítani.


A kész golyókat kókuszreszelékbe forgattam és hűvös helyen egy jól záródó dobozban pár órát hagytam állni. Utána lehet falatozni belőle.

A mák íze csodásan érvényesül, de igazán akkor jön elő, ha egy kis kupica (1/2 dl is elég) Tokaji Aszút, vagy más, hasonló desszertbort szopogatunk el mellé. Nekem jobban bejön, mint a kókuszos golyó.



9 megjegyzés:

  1. Micsoda ötlet! Nagyon tetszik! "Megdobhatnál" néhány ilyen hógolyóval! :D

    VálaszTörlés
  2. Nagyon ötletes!! Én még eltudnám képzelni előzőleg kicsit megpörkölt mákkal is. Attól még kapna egy finom ízt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden jó ötlet elraktározva Gizi :) Köszi, jól jön ez még :) Mákot még sosem pirítottam kiváncsivá is tettél.

      Törlés
    2. Próbáld ki Gabi, valami isteni finom. Igaz nagyon kell vigyázni hogy meg ne égjen, így csak kisebb lángon, állandó kevergetés mellett kell megpirítani. Pár pillanat elég is neki, és rögtön ki kell önteni egy hideg tányérra.

      Törlés
  3. Ez aztán fincsi lehet, jó ötlet! :)

    VálaszTörlés
  4. Tényleg az :) Bejgliből kimaradt mákból is lehet majd karácsony után. Sokáig eláll a hűtőben.

    VálaszTörlés