2019. március 2.

Mandulás kelt kalács


Először kekszre gondoltam, amikor megvettem a darált mandulát, de végül – a diós kalács mintájára – a kelt mandulás kalács mellett döntöttem. Nem bántam meg, a foszlós, lágy tészta a pirított mandula aromájával páratlan élmény volt.



Hozzávalók:

40 dkg liszt (30 dkg finomliszt + 5 dkg rétesliszt + 5 dkg fehér tönköly liszt)
1 kávéskanál kristálycukor
4 gramm só
2,5 dl tej
2,5 dkg élesztő
1 tojás sárgája
4+4 dkg vaj
10 dkg őrölt mandula
10 dkg kristálycukor

A korábbiaktól eltérően egy kicsit más sorrendben készítettem a tésztát. A tejet felmelegítettem és beledobtam a fele mennyiségű vajat, megvártam, amíg felolvadt benne. Ekkorra kb. olyan hőfokra hűlt, hogy beletettem a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt és hagytam felfutni.


A liszteket a sóval elkevertem. A felfutott élesztős tejes vajas keverékbe beletettem az elkevert tojássárgáját és ezt az egészet a lisztkeverékhez öntöttem, miközben a dagasztógép dolgozott. Alaposan kidagasztottam (kb. 10 perc), majd kézzel is dagasztottam, amíg ruganyos, „élő” tésztát nem kaptam. Ekkor 50ºC fokos sütőbe tettem folpackkal letakart üveg tálban kelni.

Amíg a tészta kelt, az őrölt mandulát száraz serpenyőben világosbarnára pirítottam. Amikor kihűl, összekevertem a kristálycukorral.
Fél óra alatt hatalmasra kelt a tésztám, ekkor munkalapra borítottam, átgyúrtam és ketté osztottam.
Megolvasztottam a vaj másik felét, megkentem a vékonyra nyújtott tésztalapokat és rászórtam a cukros mandulát. Mindkettőt feltekertem, végül a két rudat összefontam.


Kivajazott formába (English cake forma, vagy hosszúkás kenyér forma) tettel és további 20-30 percet hagytam pihenni, kelni. Ki is töltötte a formát végül. Ekkor megkentem a tojás fehérjével és minden második fonatot megszórtam mákkal.

A 190ºC fokra előmelegített sütőbe tettem alsó-felső állásban, majd 10 perc után kicsit lejjebb vettem a hőfokot, 170-180 C fokra. Összesen 35-40 perc kellett neki, hogy szépséges ropogós héjúra süljön.



2 megjegyzés: