2015. október 20.

Zellerkrém leves kurkumával

Nagyon rákaptam a krémlevesekre, akár a meleg, akár a hideg változatuk igazi ínyencség tud lenni. A zeller a maga intenzív ízével érdekes kihívás a fűszerezést illetően. Nekem azonban megvan a jól bevált hozzávalóm. Ebben a quiche-ben ugyanez a fűszerkeverék szerepel és most is ugyanolyan jó szívvel ajánlom. Nagyon jól működnek együtt a zellerrel ezek a fűszerek, kiemeleik egymás ízét.


Hozzávalók:

1 közepes zellergumó + a zöldje is
2 gerezd fokhagyma
zöldségleves alaplé vagy 1 kocka
kurkuma*
édeskömény mag*
zeller levele
petrezselyem*
lime lé
olivaolaj
só frissen őrölt fekete bors
burgonya pehely vagy kukorica keményítő
tejföl
kruton
(ha van kéznél az Orient  Kairói Shoarma fűszerkeverék, akkor a *-os összetevők helyett abból tegyünk bele)

Az elkészítés nagyon egyszerű: először egy kevés olivaolajon megfiuttattam a vékonyra szeletelt fokhagymát.  A zellert a reszelő nagyobbik lyukán lereszeltem (kezekre vigyázni, szeret kiugrani) és a fokhagymás olajba dobtam. Jól elkevertem, majd hozzáöntöttem vizet és beletettem a leveskockát, illetve a többi fűszert is. A friss zellerleveleket vékonyra szeletelve szintén beletettem.

Fedő alatt hamar megfőtt, ekkor összeturmixoltam a botmixerrel. A burgonyapelyhet egy kevés hideg vízzel kikevertem, majd a tejföllel együtt símára kevertem. Hozzáöntöttem a leveshez és felforraltam.
Kész is , ennyi volt. A tetejére a házilag készült pirított kenyérkockákat és néhány felaprított petrezselyemzöldet tálaltam. Finom hidegen is és melegen is. Akár tányérból kanalazva, akár bögréből csak úgy meginni.

4 megjegyzés:

  1. Gyönyörű! Még sosem használtam kurkumát. Mihez hasonlít az íze?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ani :) Semmi másra nem hasonlít.... Nagyon sokszor a szép sárga színe miatt használjuk.

      Törlés
  2. Épp zellerlevesre készültem a hétvégén :) Így fogom elkészíteni!

    VálaszTörlés