2014. november 19.

Erdőjárók rizottója

Igazi őszi ételre vágytam, mind ízben, mind színekben. Ráadásul a hűtőben is hevert néhány alapanyag, ami önmagában kevés volt, de ahhoz elegendő, hogy együtt némi rizottórizs társaságában egy gazdag, szemet – lelket gyönyörködtető ebéd kerekedhessen ki belőlük.



Hozzávalók (2 - 3 adag):

1 bögre (2,5 dl)  kerek szemű rizottó rizs
kb. 1 liter alaplé (húsleves, zöldségleves)
1 db sárgarépa
½ szál kolbász (itt Dárdás lángolt kolbász)
10-15 dkg előre lepirított gomba
1 dl száraz fehér bor
2-3 dkg Gorgonzola sajt
1 nagy gerezd fokhagyma
1 kicsi fej vöröshagyma vagy 1 teáskanál vöröshagyma krém
kakukkfű
friss snidling
petrezselyem
színes bors

Előkészületek:
A felszeletelt gombát – ha nincsen előre elkészítve – kevés zsiradékon szotírozni kell (zsírjára sütni) csak egy kis sóval és borssal.
Az alaplébe (leveskocka akár) beletehetjük az esetleges maradék leveszöldséget. Itt 1 szál fehérrépa volt, ami dúsította.


A sárgarépát felszeleteltem és a mikróban 1-2 perc alatt egy kevés olivaolajjal megcsepegtetve, sóval, kis chilivel megszórva előpároltam. Úgy tapasztaltam, hogy a rizottóban a rizsen kívül semmi más nem tud megpuhulni ☺
A kolbászt pedig megszabadítottam a bőrétől és felkarikáztam.

A kolbászkarikákat egy kis olivaoljaon megpirítottam, ki is engedték a szép színű zsírjukat. Ekkor ment bele a vékonyra szeletelt fokhagyma és a vöröshagyma krém. Éppen csak kevertem rajta kettőt és beleszórtam a rizst, ezzel is kevertem, amíg minden szemet be nem vont a zsiradék. Ekkor ráöntöttem a fehérbort.
A bort pillanatok alatt felszívta a rizs és innentől kezdve már a merőkanalanként adagolt alaplével főztem tovább.
Egy kevés kakukkfüvet és frissen őrölt borsot adtam hozzá.


Amikor a rizs már nagyjából megpuhult, beletettem a gombát és a sárgarépát is. Mielőtt teljesen elkészült, az utolsó percekben adtam hozzá az apróra vágott petrezselymet és snidlinget.

Vaj és parmezán helyett most egy kevés Gorgonzola sajttal gazdagítottam a rizottót. Ez különösen jó lépésnek bizonyult – selymes, különleges ízvilágú végeredményt kaptam.

Pontosan erre vágytam, gazdag, lágy selymes, igazi ízbomba lett.

3 megjegyzés:

  1. Ó, de finom lehet! Szinte érzem az ízét! :)

    VálaszTörlés
  2. Húh, ez aztán finom lehet, minden kedvemre való benne! :)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, tényleg jó kis összeállítás :)

    VálaszTörlés