Ez a csupa puha krémes finomság
„Gizella tészta” néven került bele a családi receptgyűjteménybe a
hódmezővásárhelyi nagymamám révén. A név eredete talány, lehet, hogy egy
Gizella nevű ismerősétől kapta a receptet. A sütemény viszont kiállta az idők
próbáját. Így karácsonykor különösen illik az ünnepi asztalra.
60 dkg finomliszt
12 dkg sertészsír
8 dkg porcukor
1 sütőpor
1 egész tojás
1 mokkáskanál só
2,5 dl tej
A sütőporral, sóval és cukorral
elkevert liszttel elmorzsoltam a zsírt, majd belegyúrtam a tojást és a tejet
is. Csak annyira, hogy összeálljon a tészta és ment is be a hűtőbe. Fél napot,
de egy éjszakát is pihenhet.
Sütéskor 4 részre osztottam, 3 mm
vékonyra nyújtottam – nagyjából téglalap formára – és sütőpapírra téve,
villával megszurkálva egyesével világosra sütöttem. Légkeveréses sütőben 190ºC fokon 7 - perc kell neki (sütő függő!!)
A krém hozzávalói:
6 dl tej
12 evőkanál kristálycukor
6 evőkanál liszt
15 dkg vaj
½ vanilia rúd vagy vaniliás cukor
2 evőkanál cukrot sötétre
karamellizáltam, majd felöntöttem a tejjel. A liszttel és a többi cukorral
felfőztem sűrű krémmé folyamatos keverés mellett. Azonnal hideg vízbe
állítottam az edényt és tovább keverve kezdtem hűteni. Amikor már langyosra hűlt,
belekevertem a vajat.
Három részre osztottam a krémet
és megkentem az időközben kihűlt tésztalapokat. Tepsibe tetem az egészet, a
tetejére sütőpapírt és nehezékként egy vágódeszkát tettem.Konyharuhával
letakarva félretettem.
És ekkor jön el a legnehezebb
feladat: 2 napig el kell felejteni ☺
Néha persze rá kell nézni, de ennyi kell neki, hogy az egész egy egynemű puha
krémessé váljon. Ezután már lehet szeletelni és porcukorral meghintve kínálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése