2016. március 23.

Mákos vajas kekszek

Húsvétkor se maradjon üresen a kekszes doboz ! Mert a keksz jó, keksznek lennie kell. Az is jó benne, hogy lehet variálni, mindig mást, akár ízben, akár formában. Ez most hirtelen felindulásból született meg tegnap, az elhatározást rögtön tett követte és 1 óra múlva készen is voltak a kekszek. Enni viszont csak másnap!! Addigra alakulnak ki teljesen az ízek.


Hozzávalók:

30 dkg liszt (keveréket használtam, tönköly + búza finom)
12 dkg vaj (nem margarin!!!)
8 dkg porcukor
1 dl tej
csipet só
2 evőkanál darált mák
1 citrom reszelt héja

A lisztbe belekevertem a sót, a porcukrot és a mákot, majd ebbe tettem a szoba hőmérsékletű vajat. Robotgéppel elkezdtem összedolgozni, belereszeltem a citromhéjat is. Végül a szintén szoba hőmérsékletű tejet is hozzáöntöttem. Pillanatok alatt összeállt, kivettem a gépből és kézzel gyúrtam egy kicsit.
Lisztezett felületen kinyújtottam 4-5 mm vastagra és különböző formákkal kiszúrtam.


Előmelegített sütőbe toltam, 160 - 170º C–on légkeveréssel 15 percig sütöttem. Ne piruljon meg túlságosan! Amikor meleg, még puhának tűnket a közepe, de mire teljesen kihűl, pont jó lesz.

Jól záródó fémdobozba tettem, mára pedig már nagyon finomra „érett”. Kellemesen érezni a mák és a citromhéj ízét, finom ☺

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése