2016. március 8.

Rakott sárga krumpli spárgával

Tisztában vagyok vele, hogy messze még a spárga szezon, tavaly azonban megmentettem néhány zöld spárgát. Blansírozva lefagyasztottam és most milyen jól jött ☺ A Habverő és Fakanál blog LVK (Lássunk világot a konyhában) játék 4. fordulójában Németország került terítékre. A spárga pedig emblematikus alapanyag, akár csak a sárga saláta burgonya.


Kedvelik a németek a csőben sült krumpli alapú ételeket és nem kellett sokat keresgélnem, hogy  könnyű tavaszt idéző receptekre bukkanjak. Ezekből állt össze az én verzióm

Hozzávalók:

kb. 30 dkg sárga apró szemű saláta burgonya
kb. 10 dkg zöld spárga (ha fagyasztott, ne olvasszuk ki előre!!)
1 púpozott evőkanál fagyasztott zöldborsó
1 tojás
3 evőkanál tejföl
2-3 evőkanál tej
krémsajt –  fél tömlős sajt, vagy 1 kocka ömlesztett sajt
fokhagyma
frissen őrölt fekete bors
snidling – fagyasztva szárított
zellerlevél finomra vágva
a tetejére mehet pár szelet sajt, ami sütéskor ráolvad.


A krumplit héjában sós vízben megfőztem (10-15 perc). Amíg főtt, kikevertem a tojást a sajttal, tejföllel, fűszerekkel. Tejből annyit tegyünk, hogy valamennyire folyékony legyen.


Egy kis 18 cm-es serpenyőt kikentem zsírral és a ½ centis karikákra vágott hámozott főtt krumplit elkezdtem lerakni bele. Egy sor után tettem a spárgából is és szórtam a borsóból. Locsoltam rá az öntetből, majd kezdtem előről. A tetejére spárga került, ekkor ráöntöttem a maradék öntetet és rátettem néhány vékony szelet sajtot.
180ºC-on légkeveréssel 30 perc alatt megsütöttem.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése