2016. március 30.

Cukkini krémleves füstölt tarjával

Húsvét után nagy eséllyel ott lapul még a hűtőben a füstölt áru.... mert jó, jó, de egy idő után már nem kell annyira. De ha egy kicsit megvariáljuk a dolgokat, akkor egészen új szerepben megint szivesen fogyasztjuk. Levesbe került most „betétnek”.... vagy fűszerként a tetejére, kinek hogy szimpatikusabb az elnevezés ☺


Hozzávalók:

2 – 3 db saláta cukkini
fokhagyma
vöröshagyma
húsleves, zöldségleves, vagy a sonka főzőleve (vagy egyszerűen víz)
2 – 3 kicsi krumpli
1 maréknyi zöldborsó
lestyán
frissen őrölt fekete bors
tejföl
petrezselyem
füstölt főtt tarja kicsi kockákra vágva

A kis kockára vágott krumplit enyhén sós vízben egy kis olivaolajjal megpároltam. Egész kevés vízben, folyamatosan utánatöltve. Amikor már majdnem megfőtt, akkor tettem hozzá a zöldborsót és pár percig még tovább pároltam.

A cukkiniket csíkosra hámoztam majd a reszelő nagy fogain lereszeltem. Olivaolajon megfuttattam 1 kicsi fej apró kockára vágott vöröshagymát és a vékonyra szeletelt fokhagymát. Ráborítottam a reszelt cukkinit, jól megforgattam, majd felöntöttem az alaplével, de csak egy kevéssel először. Beletettem a fűszereket is. A cukkini hamar megfőtt, összeturmixoltam, beletettem egy kevés tejfölt az előzőleg megfőtt krumplikat a lével együtt (a lé mindössze maximum 1 dl lehetett, tehát ne sok lével öntsük fel!) Összeforraltam és már tálaltam is.
A tányéron a leves tetejére tettem a felkockázott füstölt tarját és megszórtam egy kis petrezselyemmel.

Megjegyzés: ha a sonka főzőlevét használjuk, akkor mindenképpen praktikus egy kis savanyítást adni neki fehérbor ecettel vagy citromlével.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése