2014. május 22.

Epres-túrós minipalacsinta

Minden együtt van... eper a hűtőben, krémtúró kikeverve, menta cserépben a balkonon,  az új, 12 cm-es mini palacsinta sütő pedig ugrásra készen várja a nagy beavatást ☺



A máskor is bevált egyszerű palacsintatésztát kevertem ki, úgy gondoltam elsőre ezzel próbálom ki a vastagabb kis palacsintácskát. Jó is lett, ugyanaz a tészta és kb. ugyanakkora mennyiség (1 kis merőkanálnyi) mindkét fajta serpenyőbe elég. A nagyban a normál, vékony palacsinták, a kicsiben pedig a 2-3 mm vastag kis korongok készülnek el – akár egy időben, váltott dobálással – ahogy ez nálam történt.

A palacsinta tésztához vettem:

2 tojást
2 púpozott mérőlapát finomlisztet (kb. 20 dkg)
1 mokkáskanál sót
2-3 dl tejet
és annyi vizet, hogy a palacsinta állag meglegyen.
Hagytam állni 1 óra hosszat, majd átkevertem és egy kevés vízzel még hígítottam.

Amíg állt a tészta, elkészítettem a krémtúrót:

25 dkg tehéntúróból
csipet sóból
1-2 evőkanál tejfölből
1 vaniliás cukorból
1 citrom reszelt héjából
porcukorból (ízlés szerint, de legyen azért édes, mert az eper külön nem kap cukrot)


Az epret csak felszeleteltem és egy tányérra tettem. A menta friss hajtásait pedig kiszemeltem... csak az utolsó pillanatban csippentettem le őket.

Felolvasztottam egy kiöntő edényben egy kevés sertészsírt és elkezdtem a sütést. A kicsi lángon a miniserpenyőben, a nagy lángon pedig a normál méretűben.

Tálaltam: a kicsiket megpakolva, a nagyokat pedig megtöltve és felcsavarva.... jó étvágyat !



2 megjegyzés:

  1. Hát én most meg tudnék enni két-három (négy-öt) darabot a finom minipalacsintádból! :)

    VálaszTörlés