2016. április 24.

Kókuszos-kardamomos kekszek

Egy kis rózsavízzel is megízesítve, mert így olyan varázslatos, keleti, ezeregyéjszakás lett. Az alapja egy vajas – tejes keksz tészta, melybe sokféle fűszert, magvakat tehetünk. Az újdonság talán az, hogy a kókuszreszeléket – mivel kifejezetten nagyméretű reszelékek voltak – kávédarálóval megdaráltam. Így inkább egy durvább kókuszliszt lett belőle. Ezúttal végre a kekszpecsétemet is kipróbáltam.


Hozzávalók:

30 dkg kókuszos liszt keverék (vagyis a kb. 2-3 evőkanál megdarált kókusz plusz annyi liszt, hogy 30 dkg legyen)
10 dkg szoba hőmérsékletű vaj
csipet só
8 dkg porcukor
1 dl tej
1 evőkanál rózsavíz
1 citrom reszelt héja
6-8 szem kardamom mag mozsárban összetörve

A továbbiakban a mákos vajas keksznél leírtak szerint járunk el:


A lisztbe belekevertem a sót, a porcukrot és a mákot, majd ebbe tettem a szoba hőmérsékletű vajat. Robotgéppel elkezdtem összedolgozni, belereszeltem a citromhéjat is. Végül a szintén szoba hőmérsékletű tejet is hozzáöntöttem. Pillanatok alatt összeállt, kivettem a gépből és kézzel gyúrtam egy kicsit.


Lisztezett felületen kinyújtottam 4-5 mm vastagra és különböző formákkal kiszúrtam.
Előmelegített sütőbe toltam, 160 - 170ºC –on légkeveréssel 15 percig sütöttem. Ne piruljon meg túlságosan! Amikor meleg, még puhának tűnket a közepe, de mire teljesen kihűl, pont jó lesz.

További keksz receptek:
Darálós keksz 


4 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lehet! Ízletes és illatos! Reggel a kávé mellé pont ilyen dukál!

    VálaszTörlés
  2. Istenien hangzik és gyönyörű látvány! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, köszönöm szépen, Tőled igazán megtisztelő :)

      Törlés