2015. december 18.

Habkarikák a karácsonyfára

Lépten nyomon látni ilyeneket üzletekben, szépek, szabályosak és olcsók is. A saját készítésűnek azonban van egy utánozhatatlan feelingje. Talán mert szabálytalanok, gnómok, vagy ki tudja, de abszolút egyediek és megismételhetetlenek. Az enyémek most ilyenre sikerültek.


Hozzáteszem azonban, hogy ez volt az első alkalom, hogy megpróbáltam.  Igazság szerint nekem ezek „csak” díszek, enni nem szeretem az ilyen állagúra száradt habcsókot. A keverőtálból viszont utolsó cseppig eltüntettem a még folyékony maradékot. Úgy nyersen bejön ☺

Hozzávalók:

2 tojás fehérje
12 dkg átszitált porcukor
csipetnyi só
2 kávéskanál kukorica keményítő
pár csepp citromlé
szines és csokis tortadara a díszítéshez



Először a fehérjét kezdtem el felverni a sóval és a citromlével. Amikor már kezdett keményedni, kiskanállal adagoltam hozzá az átszitált porcukrot. Fényes, „csíkot húzó” állagúra vertem, majd a legvégén beleszitáltam a kukorica keményítőt. Azzal is átkevertem és kész is volt. Legközelebb azért megpróbálom még keményebbre verni, akkor jobban megmaradnak a csillagcső által húzott barázdák.


Vékony csillagcsöves habzsákba kanalaztam a masszát és a macaron készítő szilikon sütőlapra, a bejelölt körökre nyomtam. Ennek hiányában sütőpapírra kell kinyomni a karikákat. Kicsit többet, mint egy fordulat, de nagyon emeletesre nem csináltam. Így laposabbak lettek, de több darab jött ki belőle.
A végén egy részére a színes tortadarát szórtam rá, másik részére őrlővel a csokis darából tettem.



Sütés, illetve itt csak szárítás: 80ºC fokon légkeveréssel 1 óra 40 perc. Ha már lejön a sütőlapról és belül is egynemű kemény, akkor van kész.
A teljes kihülés után mehetnek egy fémdobozba, majd a karácsonyfára. Ajándékok csomagolásához is felhasználhatjuk, egyedi díszítést készíthetünk.


4 megjegyzés:

  1. Nagyon szepek lettek Gabi, imadom hoghy ilyen vakito feher maradt. Mintha frissel hullott hobol keszitetted volna, gyonyoru!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm Évi :) Az a fényes fehérsége tényleg fantasztikus. Szépek lesznek a fán majd.

      Törlés