2014. március 2.

Márványos kalács

Kalácsot húsvétra szoktam csak sütni, de ez most megváltozott ☺ Annyi sok szép kalács receptet láttam az utóbbi hetekben, hogy előkaptam a jól bevált kelt tészta receptemet és nekiálltam ennek a régimódi, foltocskás-márványos kalácsnak.



Hozzávalók:

40 dkg liszt (20 dkg finomliszt + 20 dkg rétesliszt)
4 dkg porcukor
csapott kávéskanálnyi só
2,5 dl tej
2,5 dkg élesztő cukros tejben felfuttatva
1 tojás sárgája + 1 sárgája a kenéshez
8 dkg olvasztott vaj

Eddig az alaprecept, a kalácsot innentől kezdve lehet variálni. Kétszínű kalácsot még nem sütöttem, de többször vettünk az utóbbi időben "gyári"-t és OlajBogyónál olyan jópofa tekerési technikákat láttam, hogy valami olyasmit képzeltem el én is.

A liszteket a sóval, porcukorral jól összekevertem, majd robotgépbe tettem és elkezdtem hozzáadagolni sorjában a tojást, az olvasztott vajat, végül a felfutott élesztős tej nagy részét. Egy kevés tejet hagytam meg, amibe 1 – 1,5 evőkanál átszitált kakaóport kevertem és félretettem.

A tésztát alaposan kidolgoztam, majd kb. a felét kivettem és a maradékhoz hozzáadtam a kakaós keveréket. Összedolgoztam, végül ezt az adagot is kivettem az edényből. 10 percig pihentettem őket, majd mindkettőt lisztezett felületen átgyúrtam még egyszer és mentek külön-külön letakart  tálba 35-40 percre kelni.

A 30 x 10 cm-es kenyérformát eközben előkészítettem, kivajaztam.

A megkelt tésztákat külön-külön kinyújtottam olyan szélesre, mint a sütőforma, majd a kakaósat rátettem a fehérre és még egy kicsit igazítottam a nyújtófával a méretén. Ezután feltekertem és beletettem a formába.


Újabb 10 perces várakozás következett, ezalatt bekapcsoltam a sütőt 180ºC-ra és előkészítettem a tojássárgáját.
Megkentem a kalács tetejét, és 35 perc alatt készre sütöttem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése