2016. május 18.

Pizza fehér spárgával

Spárgát spárgával ilyen tájt, de azért megunni sem akarjuk. Már az változatosságot jelent, ha váltogatjuk a fehéret a zölddel. Ezúttal egy adag szép friss fehér spárgára tettem szert és egy pizza tetejére került egy részük.



A zölddel ellentétben a fehér spárga hajlamos a fásodásra és ezt meg kell hámozni. Zöldséghámozóval szép vékonyan, egyébként pedig ugyanúgy, eltörve válik ketté a fás és nem fás rést. De míg a zöld spárgának elég egy blansírozás, a fejének pedig némi gőzölés, ennek pár perces főzésre van szüksége.

Hozzávalók:

a pizza tészta és szósz pontosan a korábban már közzétett módon készült most is. Fázisfotókkal, részletes leírással itt olvasható.

A spárgához pedig egy lábasban 2 ujjnyi vizet melegítettem, melybe egy kevés cukrot és fehérbor ecetet öntöttem. Ebben 3-5 perc alatt megfőttek a spárgasípok. Ha vastagabbak és öregebbek, több is  kellhet.

Lehetőleg ne törjenek meg a sípok, inkább nagyobb legyen az edény amiben főnek. Spárgafőző edényt is használhatunk, melyben állítva lehet mindkét spárgát elkészíteni.

Ezután kivettem őket a vízből és félretettem.




A pizzatésztára először ugyanúgy a paradicsomos szósz került, az éppen itthon fellelhető sajtokból pedig egy szórás és ezután tettem rá a spárgákat. Meglocsoltam olivaolajjal, megszórtam szárított lestyánnal, majd a legtetejére a felszeletelt mozzarellát tettem. Megsóztam még és fekete borsot őröltem rá.



Az sem ördögtől való, ha idő és/vagy kedv hiányában egy félkész/kész pizzát turbózunk fel ily módon ☺ Mindenképpen különleges élményben lesz részünk, ahogy a krémes spárgát megízleljük a tetején.

2 megjegyzés:

  1. Hmm finom :) Egy ötlet amit itt tanultam: ha a megfözött spárgát egy villára fektetjük és kicsit meghajlik, akkor a legjobb - vagyis puha de még picit roppanós. Nálunk is változatosan készül ebben az idöszakban a spárga - pl .zöld spárga kevés vajban átsütve és jól megszóra parmezán sajttal :) Igy tovább, jó ötleteket adsz a receptekkel :)

    VálaszTörlés
  2. Olyan kicsit roppanósra hagytam én is, mert még a sütőben puhult. Rengeteg finom variáció van :)

    VálaszTörlés