2014. március 5.

Medvehagymás túrókrém és pesto télire

Ma lecsaptam a medvehagymákra, vettem 3 csokorral, hogy aztán egy füst alatt két dolgot is elkövessek velük. Csak úgy frissében egy túrókrém készült és gondolván az elkövetkező, medvehagyma nélküli évre, egy pesto alapot is kikevertem.
  

Hozzávalók a túrókrémhez:

25 dkg tehéntúró
kb. 1 dl kaukázusi kefír
kb. fél deci olivaolaj
fél csomag medvehagyma felaprítva
1 citrom lereszelt héja
chilipehely
löttyintésnyi lime lé
fehérbors

Az összes medvehagymát alaposan megmostam és saláta centrufugával leszárítottam. Kiterítettem egy tálcára és amíg teljesen megszáradtak, kikevertem a túrókrémet.

A túrót villával összetörtem, hozzáöntöttem a kefírt és az olivaolajat, annyit, hogy keverhető, krémes állaga legyen. Kb. fél csomagot a medvehagymából apróra vágtam és hozzákevertem. Ment rá a só, a fehérbors, a chilipehely,  a citromhéj és a lime lé. Jól összekevertem és félretettem.

A pestohoz a többi medvehagymát durvára vágva (szárát, levelét egyaránt) aprítógépben jól összeaprítottam. Közben 1 kávéskanál sót és annyi olivaolajat öntöttem hozzá, hogy sűrű krém legyen belőle.

Üvegbe tettem és a tetejére még öntöttem egy kevés olivaolajat. Ez így hűtőben sokáig eltartható lesz és milyen jól fog jönni, amikor friss zöldhöz nem jutunk hozzá.



A félretett túrókrémet  beletettem az aprítógépbe, így a pestoból visszamardt eszenciát még hozzá tudtam keverni. Jól átpörgettem és a végére egy gyönyörű zöldes krémet kaptam.


2 megjegyzés:

  1. Gabi, szenzacios vagy! Mind a ketto recept csucsszuper. Ezt en is kiprobalnam, de errefele meg nincs medvehagyma. Nem is nagyon ismerik, en tudom, hol talalhato, de meg nem lattam sehol viragot! :(
    Elteszem a recepted! Koszi az otletet!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Tudod mit, dobok neked egy csokorral, Te meg dobjál édesköményt :)

      Törlés